HÍRLEVÉL
FELIRATKOZÁS

 





















Inkubátorház

kép nagyítása

A Mowinparkban, kezdő vállalkozások segítésére pályázati támogatással úgynevezett inkubátorházat létesítünk. Több olyan érdeklődő is volt a Mowinpark területeivel kapcsolatban, akik letelepedtek volna itt, ám nem volt elegendő forrásuk, hogy a területet megvegyék és oda még telephelyet is építsenek. Emiatt döntött úgy társaságunk, hogy érdemes lenne egy inkubátorházat felépíteni.

A 850 négyzetméter alapterületű inkubátorházban négy csarnokrészt, hat irodát, tárgyalót és szociális helyiségeket alakítunk ki.
Az inkubátorház lényege, hogy a legfeljebb három éve működő vállalkozások a piaci viszonyokhoz képest kedvezményes áron bérelhetnek irodát vagy üzemcsarnokot. Az irodák teljesen berendezettek, a vállalkozás működéséhez szükséges eszközökkel felszereltek. A létesítmény emellett számos egyéb, a cégek működéséhez szükséges szolgáltatásokat biztosítunk. Így például a dolgozók számára öltözőket, vizesblokkokat, étkezőt, de gondoskodunk a takarításról, a vagyonvédelemről is, valamint igény esetén pályázatírói vagy oktatási szolgáltatásokat is szervezünk. A leendő létesítményt igénybe vevő vállalkozások kezdetben kedvezményesen bérelhetnek helyiségeket. Ezután a díj fokozatosan közelíti a piaci szintet. A néhány év alatt így megerősödött cégek az inkubátorházat elhagyva önálló telephelyet alapíthatnak.

A létesítmény kivitelezése elkezdődött. 2011 novemberében már fogadja a vállalkozásokat az inkubátorház.

 

Bővebb információért kérjük keressen fel minket!

Alaprajzok

Elérhetőségeink